Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.
J. L. Armentrout: Obszidián
Főhősnőnk Katy Nyugat-Virgíniába költözik és már az első napon megismerkedik szomszédjával Daemon Blackkel. A fiú szép arcú, fantasztikus testű és rémes modorral rendelkezik emellett mellesleg földönkívüli. Katy első látásra beleszeret, ám az érzéseit maga sem ismeri el és hát innentől állandóan kereszteződik útjuk, hogy ez mennyire a sors műve vagy inkább a fiúé könnyen kitalálhatjuk: semennyire a szerelmesek keresik egymás társaságát. És amikor Daemon meggyógyítja Katyt varázslatos erejével a végzetük megpecsételődik..
A regényről nagyon sok ajánlás fordul elő a neten ezért is kezdtem el olvasni a sorozatot. A regényben nem minden tetszett főként az, hogy nehezen tudtam elképzelni a földönkívülieket, vagyis inkább Daemon furcsa képességeit. Bár különben a regény könnyen olvasható humoros főként a pár vicces civódása beszólási tetszettek.
Regény meggyőző volt számomra ezért is olvastam a folytatást bár remélem, hogy kevesebb lesz benne a romantika mármint ez a csöpögős nyáladzás.
J. L. Armentrout: Ónix
Tovább folytatódik a történet, de most már árulás izgalom és féltékenység is vegyül a sztoriba. A titkok is elkerülhetetlenek például az új fiú az iskolában, vagy éppen az eltűnt fivér feltűnése vagy a Védelmi Minisztérium titkos küldetései. Mind nehezítik Katy és Daemon kapcsolatát. Attól függetlenül a szerelmi szál ezerrel üzemel. Miután kiderül, hogy Katy hibrid lett Daemon gyógyítása következtében Katy még nagyobb veszélynek van kitéve ezért védeni kell őt a Védelmi Minisztériumtól és az auromoktól is. Az auromok a luxenek egyetlen ellenségei. Katynek szintén képességei lettek, amelyek kibontakoztatásában Blake az új fiú segít. A fiúban okvetlen megbíznak majd egy váratlan pillanatban elárulja őket. De hogy hogyan és miképp azt nem árulom el mivel akkor nem lenne izgalmas elolvasni a könyvet!
Az első kötet után ez a regény már sokkal izgalmasabb szórakoztatóbb. Bár még mindig előfordulnak, benne sablonok melyeket ki lehetne küszöbölni, mert így élvezhetetlenné teszik a könyvet, de azért várom a folytatást!
J. L. Armentrout: Opál
A regény röviden az elején volt izgalmas, amikor még az Ónix (előző kötet) következményeiről olvashattunk. Dawson kiszabadulása után nem tud nyugton lenni Bethany hibrid társa nélkül. Számos dologra fény derül Dawson elbeszéléseiből, hogy mi történik a Védelmi Minisztériumban. Az egész mű innentől kezdve arról szól, hogy hogyan szabadítsák ki Bethanyt a Minisztérium karmai közül. Főhőseinkkel számos csók és ölelésen kívül nem történik jelentősebb esemény és már csak a végén történnek izgalmas és meghatározó pillanatok. Pont akkor van vége a könyvnek.
Annak ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra, mert az utolsó fejezet eléggé felkeltette az érdeklődésem.
J. L. Armentrout: Origin
Opál végén lévő izgalmas pillanatok után örömmel kezdtem el az Origint. Végre olyan volt amilyennek ezt a könyvet olvasni szerettem volna, elég romantika pontosan annyi titok amennyire szükség van és tetőfokára hágott izgalom. Kedvenc kötetett avattam a sorozatból és azt meg kell említenem, hogy a borító se ronda.
Ugye Katy fogságba esett a Védelmi Minisztériumban és ott egyedül különféle kísérletezések között szenved, főként ki akarják deríteni, hogy milyenek a képességei és azoknak erőfoka. Nancy pedig a Minisztérium vezetője luxenek inváziójával fenyegetőzik. Daemon pedig rögtön kiszabadítására siet. Daemon számára a bejutás egyszerű, vagyis inkább számítottak az érkezésére. Viszont a kijutás az már nagydolognak számít. Hosszú tervezés és próbálkozások árán a hibridek beavatásával sikerül a szökés. Vége pedig megint nagyon ütősre sikeredett és remélem a folytatás is olyan sikeresre sikerül, mint ez a kötet.
J. L. Armentrout: Opposition
Sorozatra utóbbi köteteire jellemző hogy light-os kezdet után fantasztikus befejezés. Az utolsó két kötet meghozta számomra csodálatot és tán végre azt mondhatom, hogy fantasztikusat olvastam és örülök, hogy anno nem hagytam abba egy rossz kezdet miatt, hanem kitartóan róttam a sorokat.
Kötet két szóval jellemezve: Luxen-invázió. Az univerzumban maradt luxenek a földre hulltak magukhoz irányítva az összes földön élő luxent. Rossz volt elfogadni, hogy Dee-t (Daemon húga) sokáig befolyásolták az érkezett luxenek. A regény része a szövetkezések és háborúskodásról szólt emellett boldog befejezésről. Nekem egy kicsit fura volt, hogy Katy édesanyja áldozata lett az inváziónak Katyt mégsem rendíti meg a dolog. Egészen jó könyvnek bizonyult.
Ajánlani tudom azoknak, akik elkezdték a sorozatot, hogy ne hagyják abba. Főként azoknak ajánlom, akik kedvelik a földönkívülis és nem ódzkodnak egy kis (sok) romantikától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése