Fejléckép Filuról

2016. augusztus 30., kedd

Könyvajánló - Kertész Bianka - 2016. augusztus 29.

Kertész Bianka által küldött könyvajánló a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Louise Erdrich: A körkunyhó
Egy jó könyv a döntéshozatalról, a tettek súlyáról és a felnőtté válásról. Ez az első könyv amiben indiánokról illetve a jogi problémáikról olvasok. Arról, hogy ők hogyan élik meg a mindennapjaikat. Tetszettek a beleszőtt, régi indián történetek, ahogyan a jelenhez kapcsolódnak. Elgondolkodtató és megrendítő véggel zárja le az író a történetet, amely után már nincs visszaút az olvasó számára sem.

Marian Keyes: Rachel vakációja
A borító alapján nehéz volna föltételezni, hogy ez a könyv gyakorlatilag egy drogfüggő naplója. Rachel is megjárta a maga poklát. Nagyon érdekes volt a Cloisters-ben történt csoportterápiákat követni, és a leszokás különböző fázisaiba belelátni. Tanúságos könyv. Rachelt eleinte nem lehetett kedvelni, nagyon önző volt, a végére viszont nagyon szerethető lett.

Liz Fremantle: Queen's Gambit- Vezércsel
A történet jó, korrekt képet mutat a Tudorokról. Szerettem. Néha jól esik egy kis változatosság, és némi történelem. Kifejezetten tetszett a könyvben Erzsébet alakja, illetve a Henrik halálát követő események. Egy jó történelmi hűséggel megáldott regény.

Stephen King: Rémálmok bazára
Aki még nem olvasott Stephen King-től az nyugodtan vegye a kezébe és olvasson bele. Ízelítőt kap az író stílusából, gondolkodásából, karaktereiből és ráadásul még jól is szórakozik. Nagyon tetszett hogy a novellák előtt elmondja, hogy hogyan is született meg benne a történet. Mindegyikben ott van egy kis horror és egy kis csavar a történet végében. Szerettem.

Stephen King: 11.22.63
Maga a könyv hosszú, de megéri elolvasni. Cseppet sem unalmas. Nagyon nehéz letenni. Izgalmas, csavaros, jól megírt. King- féle időutazás zseniális, rávilágít arra, hogy egy-egy adott szituációban meghozott két különböző döntés milyen hatással van a jövőre, nem mindegy hogy egy válaszúton melyik irányba is megyünk tovább.

Kathryn Taylor: Az örökös
A Daringham Hall trigia első része eléggé felcsigázott ahhoz, hogy várjam a folytatást. A történetben a romantika és a szerel is szerepet játszik, de nincs eltúlozva. Izgalmas volt és romantikus. Tetszett a történet finomsága, a családi összetartás és a szeretet ereje. A folytatást nagyon várom.

Nicholas Sparks: Engem láss
Ez az első könyv amit Nicholas Sparks-tól olvastam. Lassan indult be a történet. Érdekes, izgalmas, kidolgozott könyv. A szereplők szimpatikusak, a történet tetszett. Már akkor megtetszett, amikor még 'csak' romantikus történet volt, de ahogy a szálak bonyolódnak úgy lesz egyre jobb.

2016. augusztus 23., kedd

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 23.

Gubó Dorina által küldött könyvajánló a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Gayle Forman: Ha maradnék
Mia egy átlagos lány laza szülőkkel, aranyos öccssel kitűnő zenei érzékkel és egy menő fiúval. Senki sem számít, a rosszra mégis megtörténik. Az iskolákban hó szünetet rendelnek el így Miáék elhatározzák, hogy meglátogatják rokonaikat. Az odavezető úton balesetet szenvednek. A lány arra ébred, hogy szülei körülötte szétszórtan fekszenek, és mindenütt mentősök rohangálnak. Mire Mia ráébred a történtekre már a mentőben fekszik és a közeli kórházba szállítják, ahol ellássák súlyos sérüléseit. A lány lelke nem is tudom, pontosan hogyan fogalmazzam meg a kórház területén jár, kell, és amikor Mia megtudja, hogy minden közeli családtagja meghalt ő is itt akarja hagyni a földi létet. Ami maradásra készteti az barátja Adam.
Ez a regény a legkedvencebb regényem már többször is olvastam és a belőle készült filmért is oda vagyok. Imádom Mia karakterét és Adammel való kapcsolatát az egész cselekmény tetszik, még ha szomorú is. Visszaemlékezések alapján kitűnő képet kapunk Miáról és családtagjairól, a zene szeretetéről. Mindenkinek ajánlom hátborzongatóan fantasztikus a könyv!

Gayle Forman:Hová tűntél?
Már nagyon vártam, hogy a kezeim között tudhassam ezt a kötetet és sorait böngésszem. Igen ám csak hogy nem azt kaptam, amit szerettem volna.
Három év múlva járunk az időben. Mia otthagyta Adamet és már nem tartják a kapcsolatot sem így Adam elindult lefelé a lejtőn. Nem foglalkozik a bandájával sem és a zenétől is eltávolodott. Amikor egy este be ül, Mia koncertjére a lány találkozik vele és elindulnak együtt a várost felfedezni és megvitatni a ki nem mondott kérdéseket és válaszokat. Hogy miért hagyta ott Mia Adamet?
 A kötet nem mondom, hogy rossz lett volna csak voltak olyan pillanatok, amikor kicsit unalmas volt Adam nyomorúságait hallgatni valahogy nem azt cselekedte, amit elvártam volna tőle hisz kereshette volna Mia társaságát. De azért a regény egy nagyon érzelmes szívfacsaró történet volt és méltó megkoronázása Mia és Adam szenvedéseinek.

Gayle Forman: Csak egy nap
Allyson érettségi ajándékként szüleitől egy Európa körüli utazást kap. A lány örül, hogy egy kicsit kiszabadulhat, elvárásos szülei karmai közül ám a túrán való társaság nem tetszik neki. A lány minden programot és nevezetességet végig látogat. Ám amikor egy színész fiú javasolja, hogy jöjjenek el egy darabjukra a lány csapott papot ott hagy és elindul a fiú után. A lány és fiú között rögtön kialakul a vonzalom és Allyson számára fájónak tűnik, hogy nem láthatja már a holland fiút többé. De mikor másnap találkoznak a vonaton és Williem ajánlatot tesz neki, hogy menjen el vele egy napra Párizsba. A lány nem teketóriázik elmegy vele. Utuk alatt megnézik Párizs nevezetességeit és közelebbről is megismerkednek bár inkább világlátását és gondolataikat osztják meg egymással. Amikor pedig másnap reggel a lány egyedül ébred szinte elveszettnek érzi magát Párizsban.  1 év után, amikor még mindig nem tudja, fiút kiverni a fejéből elindul, hogy újra megkeresse azt.
Nekem a regény nagyon tetszett. Élvezhető volt benne Allyson karaktere. Láthattuk, hogy változik meg és dobja le gátlásait, még ha kicsit felelőtlenül is.

2016. augusztus 22., hétfő

Könyvajánló - Deák Borbála - 2016. augusztus 22.

Deák Borbála által küldött könyvajánló a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Che Golden : Szederke-eladó
Shamanta Grey egy olyan kislány aki ért az állatok nyelvén. Kedvenc pónija, Szederke eladó, Sam szeretné megvenni, de a mamája ezt nem tartja jó ötletnek. Szederke súlyos hibát követ el:˝beleharap az őt etető kézbe˝.Egy kiöregedett póni segítségével egy tervet eszelnek ki, mely majdnem balul üt ki.

2016. augusztus 19., péntek

Könyvajánló - Kertész Bianka - 2016. augusztus 19.

Kertész Bianka által küldött könyvajánló a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Nem bántam meg, hogy emellett a könyv mellett döntöttem. Nagyon tetszett, olvasmányos volt és nehezen letehető. Dan Wells hihetetlenül gördülékeny és érdekes stílusban írja le egy 15 éves fiú harcát a környezetével és  önmagával. A könyv olvasása során, jól látható, hogy az író mélyen elmélyült a sorozatgyilkosok témájában, annak lelki oldalát is tanulmányozta, Ennek eredménye egy olyan történet, amelytől egyszerre leszel libabőrös, izgatott és még élvezed is.

Jessica Bird: Egy ellenállhatatlan agglegény
Bár az első részét nem olvastam a sorozatnak, mégis azt kell mondanom ez a rész önmagában is megállja a helyét. Egy romantikus regény, bonyodalmakkal, titkokkal fűszerezve. Ezek mellett tele van humorral, szenvedéllyel, szócsatákkal. Kellemes olvasmány volt a számomra. A könyv, pont azt adja amit ígér. Néhány kellemesen eltöltött órát.

Sarah J. Maas: Throne of Glass - Üvegtrón
Nem kell sokáig azon gondolkodnom, hogy mivel rántott magával ez a történet. Ez a sorozat egyszerűen zseniális. Olvasóként, belecsöppentem egy jól felépített fantasy világba. Középkori hangulatú történet, erős karakterekkel, lebilincselő, izgalmas, harcokkal-misztikus cselekményekkel teli. A szereplők kedvelhetőek, szerethetőek. Ahogyan az ismertető írja: "Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos." És ez meg is jelenik a könyvben.

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona
Az első rész is magával ragadt teljesen, de ez még azt is felülmúlta. A fantasy vonal megerősödött.  Megjelent benne a valódi misztikum és mágia. A szereplők hihetetlenül életszerűek, már-már ismered őket személyesen is. Mindenre emlékeztet az előző részből. Celaena egyik gyilkosságot követi el a másik után és csak halálosabb lesz.

Sarah J. Maas: Heir of Fire - A tűz örököse
Ez valami elképesztő volt. Celaena továbbra is fantasztikus. Annyit szenvedett ezalatt a rövid élete alatt, de mégis képes volt újra talpra állni és tovább harcolni. A szereplők továbbra is zseniálisak, a történet izgalmas és érdekes, a belső vívódások és szépen le voltak írva. Az érzelmi szálak terén pedig a szerelmi háromszöget/szögeket felváltotta a barátság és a megértés. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek ezt a sorozatot, aki szereti az izgalmas, humoros könyveke. Várom a folytatást.

Könyvajánló - Osztroluczky Edit - 2016. augusztus 19.

Osztroluczky Edit által küldött könyvajánló a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Neil Gaiman: Elveszett próféciák
Egy zseniális könyv. A világ vége új  elképzelése. Miszerint a világvége egy fogadás a menny és a pokol között.
Azirafael egy könyvfüggő angyal, míg Crowley egy laza punk rock fan démon...izé, bukott angyal. Egész jól összehaverkodtak Azirafaellel az évezredek alatt. Valahogy a földet is megszerették, és sajnálnák, ha elpusztulna. Szóval felkerekednek, és szembeszállnak a különös próféciával, sajátos, néhol vicces, de mindenféleképpen egyéni módon. Ez a könyv zseniális, egyre jobban szereti az ember minél többet tud meg, és hámoz ki a sztoriból. Csak ajánlani tudom a modern világ és a fantasy szerelmeseinek ezt a könnyed hangvételű, vicces kis sztorit. Na és vajon mit tippelnek hölgyeim és uraim, sikerül megmenteni a földet?

Neil Gaiman: Amerikai istenek
Volt szerencsém a jubileumi bővített kiadást a kezembe venni és azt kell, hogy mondjam ez egy igen kalandos 660 oldalas utazás volt. Annyi csavar, annyi érzés van ebben a könyvben.Annyira érdekesen és mesterien vannak bevezetve az új szálak, hogy az valami hihetetlen. A könyv röviden arról szól, hogy a régi istenek köztünk élnek és az emberek hite által élnek, ám a mai modern világban az ember új isteneket teremt és éltet. A televízió, a pénz, a számítógép mind mind istenséggé válik.  A régi istenek veszélyben vannak, meggyengültek, míg az újak teljesen el akarják törölni őket és telj hatalomra törnek. Istenek készülnek csatára istenekkel szemben. Szerda (aki maga is egy isten, és hogy mennyire csavaros az ő sztorija...) kiválasztottat keres és meg is találja Árnyék személyében, a személyi testőrévé fogadja az igen zaklatott múltú erős és roppant érdekes lelkületű embert. Akinek persze döntő szerepe lesz a csatában. Ez a könyv rétegekre épül, és bizony csak az kap választ mindenre aki kitartó és eljut a könyv végéig. Óh és egy kis plusz az egészhez; nemsokára megjelenik mint tv sorozat. Ugye ez elég jó minősítés a könyvnek, hiszen tudjuk, hogy csak jó könyvből készül sorozat.

Neil Gaiman: Sosehol
Nekem személy szerint ez a kedvenc könyvem az írótól. Ízig vérig fantázia. Főhősünk belecsöppen egy másik világba, ahol sok dolog fordítottan működik, és különleges képességekkel bírnak egyesek. A hős egy bajbajutott lány segítségére siet és kitart mellette a kaland legvégéig.Talán ha egy mondattal kéne jellemeznem a művet, akkor ez volna az amivel illetném. Ajtó (igen, Neil egy olyan író akinek  elég érdekes ízlése van névadás területén) egy fiatal hölgy, aki segítségre szorul. Ajtónak és családjának különleges képessége van.  Ajtókat, -átjárókat ha úgy tetszik- képesek nyitni más világokba és dimenziókba. Családját megölték, és most üldözik őt, mivel a képessége egy sokkal nagyobb terv része. Ugyanis a szálakat mozgató ellenség célja egy olyan bebörtönzött szörny kiengedése, aki az összes világot elpusztíthatná és uralma alá vonhat. Olyan csavar van a könyv végén, hogy az hihetetlen, nagyon tudom ajánlani, ráadásul, ha valaki kétségben gyötrődne a könyv 300 oldal sincs. De ha egy jó fantasyra vágyik, akkor teljesen odáig lesz a könyvért.  Olyan szövetségek és barátságok fonódnak ebben a könyvben amiről az életben is példát vehetnénk. És a könyv vége felé az egyik csavarnak bőven fontos mondanivalója van. Soha! NE! BÍZZ! A KÜLSŐBEN!!! Mert meglepetés érhet. Hogy ki az igaz barát, az áruló és az ellenség? A könyv végén kiderül.

2016. augusztus 17., szerda

Könyvajánló - Deák Borbála - 2016. augusztus 16.

Deák Borbála által küldött könyvajánló a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Nyulász Péter: Kamor
Ha olvastad a sorozat első két részét, akkor tudod, hogy a Balaton és a Bakony megmentői ünnepelnek - de nem sokáig. Egy rég titkolt ellenfél jelenik meg Füred partjainál. Az ellenség jogos tulajdonát követeli: a nap-éj kristályok sötétebb felét. A csapat újra a Víz, a Part, és az Erdő életéért küzdhet, ám ezúttal egy új taggal. Az idősebbek pedig rájönnek arra, hogy át kell adniuk helyüket az utódaiknak.

2016. augusztus 16., kedd

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 16.

Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Kiera Cass: Párválasztó
America Singer szegényesen ám boldogan él Illéa országában ahol kasztokba tömörítik az embereket.  Az 1-8-ig terjedő rendszerben America családja az ötösben szerepel ám titkos szerelme Aspen a hatosban. Nem mondhatom, hogy családjának lehetősége nyílik a pazarlásra. Így amikor megérkezik a királyi boríték, hogy America is nevezhet, a Párválasztóba a családja nagyon szeretné ha America legalább megpróbálna jelentkezni, de hát ott, van neki Aspen.(A Párválasztó egy olyan dolog ahol a herceg ebben az esetben Maxon kiválassza leendő hercegnőjét a 35 döntős lány között. Persze itt megjegyezném, hogy ennek itt politikai szerepe is van, aminek inkább a későbbiekben lesz jelentősebb a szerepe.)  A fiú pedig mindent megtesz, hogy a lány elinduljon a versenyben még akkor is, ha ez szakítással jár. Amikor megérkezik a válasz, hogy America bejutott a lány tudja, hogy innentől miden megváltozik. Nem akar eljátszani még a gondolattal, sem hogy a herceg oldalán szerepeljen. Americának bizonyítani kell számos tv szereplésen, randevún, programom, amit közvetítenek Illéa összes lakosának. De amikor a gondolatai közé férkőzik Aspen America rögtön kétségbe esik még akkor is, amikor a herceg rájön arra, hogy America nem azért jött ide, hogy a kegyeiért harcoljon a többi lánnyal szemben, hanem családja támogatásául. Maxonnal barátság alakul ki közöttük, ami még három köteten keresztül elég nagy változáson mehet keresztül.
Nahát, amíg a könyvet olvastam olyan érzésem volt, mintha ha valami társkeresős showban érezném magam. De nagyon tetszett America karaktere már az elején belopta magát a szívembe a fiúk közül pedig Maxon rajongó vagyok és neki szurkolok, hogy megtalálja örök társát America személyében.
Hogy kinek ajánlom Mindenkinek! Szerintem minden lánynak van egy olyan korszaka, amikor hercegnő szeretne lenni. Hát akkor ebben a regényben kiélheti hőn szeretett vágyait a csodás estélyi ruhák a fényűző pompa és a herceg környezetében.

Kiera Cass: Elit
Már csak hat lány maradt. Közeledik a döntés és változik a légkör a palotában és a palotán kívül is. America még mindig döntésképtelen és ez már Maxon türelmét is döntögetni kezdi. Hisz, neki olyan kell, aki rögtön meg tudja hozni döntését és mindenben mellette áll. America pedig ebben a kötetben is sokat gondolkodik és vacillál a két fiú között, hogy melyiket-életet választja. A katonával, akit bármikor elveszthet vagy pedig a fényűző pompát Maxonnal.
Illéa helyzete sem olyam, mint amelyinnek a király azt látni szeretné az emberek lázadnak. Mert szerintem, ha logikusan belegondolunk ebbe a kasztrendszerbe, akkor jogos a felháborodás. Hisz, ha már America ötösként is nélkülözött, akkor mi lehet a hetesekkel, nyolcasokkal. Ezért aztán lázadások törnek ki az országban és még a palotába is sikerül bejutniuk.
Nekem ez a kötet még inkább tetszett, mint az első. Sokkal több izgalom, ármány és érzelem volt benne. Egy valamit sajnálok, hogy keveset tudunk a lázadók szándékairól és terveiről.
Aki elkezdte a sorozatot az mindenképpen folytassa, még ha az első kötet nem is tetszett neki annyira. Kíváncsian várom én is a folytatást!

Kiera Cass: Az igazi
Párválasztó végéhez közeledünk. Fogynak az esélyes lányok. Maxon pedig ha mondhatom így már döntött. America pedig még mindig csak töpreng, ám ha jobban figyelünk, észrevehetjük, kihez húz leginkább a szíve. Nem csak ez a szerelmi dilemma nehezíti életüket, hanem ott vannak a lázadók is, akik már nem riadnak vissza attól is, ha ölniük kell. Ott van a király is mindent megtenne azért, hogy fia nehogy Americát válassza. Ilyen körülmények között nehezedik a döntés is.
Nekem szintúgy tetszett ez a kötet, is mint a többi. Bár csak az utolsó pillanatban derült ki hogy ki lesz az igazi, de szerintem az nagyon is jó döntésnek bizonyult. Ebben a kötetben a váratlan fordulatok mellett a dráma sem maradt ki. Megismerhettük a lázadók szándékait és tetteit, de a palota őreivel lenni egy kicsit mit megbeszélgetni. Méltó lezárása lett a sorozatnak!
Ajánlom mindenkinek ígéretes sorozat, ami megállja a hírét!

Kiera Cass: Koronahercegnő
20 évvel később Eadlyn is a Párválasztó előkészületeiben találja magát. Miután szüleinek sikeres Párválasztója akad Eadlyn még a gondolatot is utálja, hogy ő így találjon rá a szerelemre. Ő lesz az királynő, akinek vezetnie kell az országot és emellé kell egy társ is. Nem csak ez az oka a Párválasztónak. Miután Maxon a trónra került és eltörölte a kasztrendszert az új rendszer sem bizonyul, tökéletesnek hisz a nép fejei között még mindig szerepelnek lázongások.
Eadlyn nem így képzeli, az egészet nem akarja, hogy egész Illéa lássa az ő párkeresését és az ő döntését. De nem akad kibúvója a dolognak. Elkezdődik az egész versengés Eadlyn kegyeiért és a fiúk sem olyanok, mint ahogy azt Eadlyn képzelte ám most már úgy látszik, hogy megváltoztak a dolgok minden téren.
Mit is mondjak most? Nekem ez a kötet, ha nem jelenik meg az nem törte volna össze a szívemet. Én ezt a kötet feleslegesnek és erőltetettnek érzem. Igaz hogy történetet más szemszögből olvashatjuk nekem akkor sem nyerte el tetszésemet. Egyrészt nagyon keveset tudunk meg a leendő udvarlókról és egyik sem mutatott idáig fel valami olyan dolgot, ami miatt megjegyeztem volna. Esetleg Kyle de ő pedig valahogy reménytelen esetnek számít Eadlyn szemében. De Eadlyn órákat volt képes nyöszörögni a saját érzéseiről és reménytelenségéről ahelyett, hogy a sarkára állt volna és tett is volna valamit. Na de azért a végére egy kis pozitív változás is létrejött…


2016. augusztus 15., hétfő

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 15. - II.

Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Jessica Day George: Éjféli bál
Ez a könyv egy mese feldolgozása így igazából nem várhatunk tőle csodát és megváltást, de azért nem is kell annyira lenézni. Grimm testvérek meséi alapján ismertem a történetet korábbról is.
Galen a háborúból hazatérve meglátogatja rokonait, hogy szállást kérjen tőlük. A rokonok a fiút szívesen látják és munkát is ajánlanak neki a kastélyban nagybátyja kezei alatt kertészsegéd lesz. A kastélyban él a 12 hercegnő és számtalan titok lengedezik körülöttük, mint például hova tűnnek éjszakánként és miért kopik el a cipőjük, ha nem mennek ki szobáik falai közül. A regényben ezekre a kérdésekre keresik a választ, amit a mi főhősünk fog kideríteni.
A regényben nekem az volt hátrányomra hogy a 12 hercegnő nevét, alig ha meg tudtam jegyezni. Azért alapötletként a történet feldolgozása eléggé tetszett. Azoknak ajánlom, akik szeretik meséket és azok többféle változatát.

Michael Grant és Katherine Applegate: Éva és Ádám
Gondolom, már mindenki eltöprenget azon, hogy milyen jó lenne megalkotni saját magának a tökéletes társat. Meghatározni a szeme színét és a testalkatát és még sorolhatnám a számos tényezőt. Amikor Evening Siker ezt a feladatot kapja buzgó lendülettel lát neki a feladatnak.
Evening balesete után anyja a saját cégében levő modern kórházába viszi ahol gyógyulását folytathatja. Az anyjától kapja a feladatot, hogy egy szimulációs asztal segítségével alkossa meg a tökéletes Ádámot. Evening a feladatot teljesíti, bár azt nem gondolja, hogy ez a fiút életre is keltik. Barátnője Aislin töri meg a magányt, amit a kórteremben tölt és a legtöbb baj fő okozója, de ezek a bajok hozzák közelebb egymáshoz Evet és Solót. Ez az a titokzatos fiú Solo, aki mindig a lány közelébe férkőzik. Evening anyja vezeti a Biotechnológiai gyógyszergyárat, ami számos titkot ölel körül és Evening hozza meg a fontos döntést a jövőjük számára.
Imádtam a könyvet nagyon tetszettek a szereplők főként Evening karaktere.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, de azokat részesítem előnyben, akik a tökéletes társat kereseik nagyon sokat tanulhatnak Evening gondolataiból és tetteiből.

Tera Lynn Childs: Hableányok kíméljenek
Lily Sanderson sellő ez a legnagyobb titka. Otthagyva szülőhelyét a szárazföldre költözött nagynénjéhez. Átlagosan tinédzserként éli az életét és mérhetetlenül szerelmes Brodyba a helyes úszó istenbe és minden vágya hogy a fiúval uralkodjon Thalasszínia felett. Mivel ő nem csak sellő, hanem maga sellők hercegnője is. Quince pedig szerelmes Lilybe így míg abba is belemegy, hogy segítsen a lánynak Brodyval való kapcsolatában. Lányt pedig teljesen kijátszva Quince kapja a csókot Brody helyett és kialakul közöttük a kötődés. Lily pedig mindent megtesz azért, hogy szétválasszák őket.
Ez egy kis egyszerű történet, ami könnyen olvastatja magát. A karakterek és az események sem oly nagyon ütősek inkább a mese elemek felé húznak. Nekem azért tetszett a történet könnyedség. Az epilógus pedig igencsak felkeltette az érdeklődésemet.  

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 15.

Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.


J. L. Armentrout: Obszidián
Főhősnőnk Katy Nyugat-Virgíniába költözik és már az első napon megismerkedik szomszédjával Daemon Blackkel. A fiú szép arcú, fantasztikus testű és rémes modorral rendelkezik emellett mellesleg földönkívüli. Katy első látásra beleszeret, ám az érzéseit maga sem ismeri el és hát innentől állandóan kereszteződik útjuk, hogy ez mennyire a sors műve vagy inkább a fiúé könnyen kitalálhatjuk: semennyire a szerelmesek keresik egymás társaságát. És amikor Daemon meggyógyítja Katyt varázslatos erejével a végzetük megpecsételődik..
A regényről nagyon sok ajánlás fordul elő a neten ezért is kezdtem el olvasni a sorozatot. A regényben nem minden tetszett főként az, hogy nehezen tudtam elképzelni a földönkívülieket, vagyis inkább Daemon furcsa képességeit. Bár különben a regény könnyen olvasható humoros főként a pár vicces civódása beszólási tetszettek.
Regény meggyőző volt számomra ezért is olvastam a folytatást bár remélem, hogy kevesebb lesz benne a romantika mármint ez a csöpögős nyáladzás.

J. L. Armentrout: Ónix
Tovább folytatódik a történet, de most már árulás izgalom és féltékenység is vegyül a sztoriba. A titkok is elkerülhetetlenek például az új fiú az iskolában, vagy éppen az eltűnt fivér feltűnése vagy a Védelmi Minisztérium titkos küldetései. Mind nehezítik Katy és Daemon kapcsolatát. Attól függetlenül a szerelmi szál ezerrel üzemel. Miután kiderül, hogy Katy hibrid lett Daemon gyógyítása következtében Katy még nagyobb veszélynek van kitéve ezért védeni kell őt a Védelmi Minisztériumtól és az auromoktól is. Az auromok a luxenek egyetlen ellenségei. Katynek szintén képességei lettek, amelyek kibontakoztatásában Blake az új fiú segít. A fiúban okvetlen megbíznak majd egy váratlan pillanatban elárulja őket. De hogy hogyan és miképp azt nem árulom el mivel akkor nem lenne izgalmas elolvasni a könyvet!
Az első kötet után ez a regény már sokkal izgalmasabb szórakoztatóbb. Bár még mindig előfordulnak, benne sablonok melyeket ki lehetne küszöbölni, mert így élvezhetetlenné teszik a könyvet, de azért várom a folytatást!

J. L. Armentrout: Opál
A regény röviden az elején volt izgalmas, amikor még az Ónix (előző kötet) következményeiről olvashattunk. Dawson kiszabadulása után nem tud nyugton lenni Bethany hibrid társa nélkül. Számos dologra fény derül Dawson elbeszéléseiből, hogy mi történik a Védelmi Minisztériumban. Az egész mű innentől kezdve arról szól, hogy hogyan szabadítsák ki Bethanyt a Minisztérium karmai közül. Főhőseinkkel számos csók és ölelésen kívül nem történik jelentősebb esemény és már csak a végén történnek izgalmas és meghatározó pillanatok. Pont akkor van vége a könyvnek.
Annak ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra, mert az utolsó fejezet eléggé felkeltette az érdeklődésem.

J. L. Armentrout: Origin  
Opál végén lévő izgalmas pillanatok után örömmel kezdtem el az Origint. Végre olyan volt amilyennek ezt a könyvet olvasni szerettem volna, elég romantika pontosan annyi titok amennyire szükség van és tetőfokára hágott izgalom. Kedvenc kötetett avattam a sorozatból és azt meg kell említenem, hogy a borító se ronda.
Ugye Katy fogságba esett a Védelmi Minisztériumban és ott egyedül különféle kísérletezések között szenved, főként ki akarják deríteni, hogy milyenek a képességei és azoknak erőfoka.  Nancy pedig a Minisztérium vezetője luxenek inváziójával fenyegetőzik. Daemon pedig rögtön kiszabadítására siet. Daemon számára a bejutás egyszerű, vagyis inkább számítottak az érkezésére. Viszont a kijutás az már nagydolognak számít. Hosszú tervezés és próbálkozások árán a hibridek beavatásával sikerül a szökés. Vége pedig megint nagyon ütősre sikeredett és remélem a folytatás is olyan sikeresre sikerül, mint ez a kötet.

J. L. Armentrout: Opposition
Sorozatra utóbbi köteteire jellemző hogy light-os kezdet után fantasztikus befejezés. Az utolsó két kötet meghozta számomra csodálatot és tán végre azt mondhatom, hogy fantasztikusat olvastam és örülök, hogy anno nem hagytam abba egy rossz kezdet miatt, hanem kitartóan róttam a sorokat.
Kötet két szóval jellemezve: Luxen-invázió. Az univerzumban maradt luxenek a földre hulltak magukhoz irányítva az összes földön élő luxent. Rossz volt elfogadni, hogy Dee-t (Daemon húga) sokáig befolyásolták az érkezett luxenek. A regény része a szövetkezések és háborúskodásról szólt emellett boldog befejezésről. Nekem egy kicsit fura volt, hogy Katy édesanyja áldozata lett az inváziónak Katyt mégsem rendíti meg a dolog. Egészen jó könyvnek bizonyult.
Ajánlani tudom azoknak, akik elkezdték a sorozatot, hogy ne hagyják abba. Főként azoknak ajánlom, akik kedvelik a földönkívülis és nem ódzkodnak egy kis (sok) romantikától.

2016. augusztus 13., szombat

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 13.

 Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Lauren Kate: Fallen - Kitaszítva
Egy bukott angyalokról szóló történet. Kíváncsian álltam neki hogy mit lehet ezzel a sztorival kezdeni, és hogy mit lehet a fantáziára bízni, hogy ne legyen benne hasonlóság a már megjelent más írókról származó kötetekkel.
A történet igazából egy beteljesedetlen szerelemről szól. Lucinda Price már évezredek óta újtestekben születik újjá hogy találkozzon szerelmével Daniel Grigorival. Lánynak mindig szerelembe kell esnie és miután Daniel megcsókolja tűzoszlopként elég. Ez történne most is ám valami csoda folytán Lucy a megengedett időnél tovább marad az élők sorában.
Daniellel Sword&Crossban találkozik mivel ideszáműzték őt miután megölte barátját Trevort. Ámbár ehhez Lucynak semmi köze furcsa fekete foltok okozták a tüzet. Mely a későbbiekben kiderül, hogy ezek nem mások, mint a derengők melyekbe belépve az ember más dimenziókba léphet.
Daniel a lányt nem akarja, közelébe engednie nehogy még egyszer el kelljen viselni Lucy halálát. Ám amikor a csók után sem történik, végzetes dolog Daniel reménykedni kezd, hogy ez a történet másképp végződik. A lány Daniel után kezd nyomozni barátnőjével, Pennel. Számos információt tud, meg amiket hasznosít nyomozásban. Megismerkedik Cammel aki viszont pokol oldaláról származik, bár csekélyke vonzalmat érez Cam iránt is, de Daniel tölti be gondolai minden percét. A történet befejezése a leginkább szomorúságot árasztja, de egy új kezdett remény csillaga is elő-elő tűnik.
Remélem a következő kötetben válaszokat kapok a kérdéseimre melyek még most nem derültek ki!

Kate Lauren: Torment - Kín
Az izgalmas első kötet után nagyon vártam a folytatást és számomra ez is meghozta a sikert a szívemhez. Alapjában véve a történetet folytatódott tovább ám ebben a kötetben a főszerepet a kitaszítottak kapták. Akiknek nincs semmilyen választási joguk ezért is üldözik az angyalokat és Lucyt felhasználva jussanak be újra a mennybe. Daniel mindent meg tesz, hogy ezt megakadályozza, ás ezért is szövetkezik Cammel hogy még nagyobb biztonságban tudja Lucyt. A lányt Daniel új iskolába íratja ahol nefilimek és különféle angyal szerzetek tanulnak. Lucy nehéz beilleszkedés után egész jól érzi, magát ám barátja Daniel hiányát semmi sem pótolhatja számára. Az órákon szerzettudást hasznosítani tudja, megismerkedik a derengők tulajdonságaival és azok kezelésével. Így ő maga is képes lesz a múlt időben történő utazásra minden vágya, hogy még többet tudjon meg az ő feladatáról és a végzetéről. Tudja, hogy Daniel nem mindent mond el számára ezért is telik minden találkozásuk veszekedésekkel, és amikor már Lucyt megcsókolja Miles nincs ellenére. A történet egy csatával fejeződik be, ami a kitaszítottak és a bukottak között zajlik. Miles segítségével sikerül Lucynak megszöknie és beleugrania egy derengőbe.
Kötet vége a legizgalmasabb epizódok közé tartozik, és alig várom már a folytatást!
Azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza a fantasy könyvektől és főként az angyaloktól nálam jelentős rajongást ért az egész Sorozat!

Kate Lauren: Passion-Végzet
A történet szerkezete megváltozott két nézőpontból olvashatjuk a története és ez a kötet leg főkképpen a múlt felidézésével foglalkozik. Megismerhetjük benne Daniel és Lucy összes találkozását számos titokra bukkanhatunk. Igazából ez a kötet eseménysora nem volt annyira változatos, izgalmas és új dolgokat tartalmazó. Viszont élmény volt Lucy életeit megismerni és még inkább átélni érzésekeit. Lucyt a derengőkben lévő utazási alatt Bill egy vízköpő segítette már találkozásukkor már az író sejthet tette velünk hogy ez nem egy ártalmatlan személy. Maga az ördög volt az alakot változtatva és rá akarta csellel venni Lucyt hogy ölje meg magát. Ám az Daniel megjelenésével nem sikerült és itt jön a változást hozó rész, amikor Lucifer újra akarja írni a történelmet és az összes angyallal együtt és főhőseinknek meg kell állítani Lucifert nehogy végzetes katasztrófa végbe, menjen.
Nagyon szerettem ezt a kötetet is. Alig várom, hogy a folytatást és kézbe vehessem.

Lauren Kate: Rapture - Boldogság
Az előző kötet cselekménye ott végződött, hogy Lucifer újra szeretné írni a bukás történetét.
Lucynak és angyalokból álló csapatának meg kell állítani őt. Bár mivel a bukottak emlékezetiből kisesett a pontos bukás helyszíne ezért újra meg kell ezt találniuk. Segítségükre lesz 3 ereklye és ezek alapján sikerül meghatározni a helyszínt. Egy Glória a desideratum és egy kupa. Ezek meg találását nehezítik az ellenségeik habár Kitaszítottakkal sikerül is megegyezni a Rend tagjait meg kell ölniük addig, amíg nem, végeznek Lucindával.
Számos megpróbáltatás után vajon sikerül Lucynak megtalálni elveszett lelkét és mindig titokra fényt deríteni-e? Vannak megdöbbentő válaszok és vannak fordulatosak is számára, és amikor az átok megmagyarázásra találtatik Lucynak döntenie kell a Mennyet a Poklot vagy Szerelmet válassza.
Nekem nagyon tetszett az egész sorozat és sajnálom, hogy már nem olvashatom tovább a történetet. Tán ez volt a kedvenc kötetem és nagyon tetszett az epilógus is.
Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el és alkossa meg a saját Lucyját és Danieljét és maga az egész történetet.

2016. augusztus 11., csütörtök

Könyvajánló - Sándorné Kaspár Paulina - 2016. augusztus 11.

Sándorné Kaspár Paulina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Johanna Lindsey: Fagyos tüzek
Kicsit elfogult vagyok, mert szeretem az író könyveit. Az író a kedvenceim közé tartozik. Ez a történet is megfogott, elvarázsolt. Kalandos, fordulatos történet. Tetszett, hogy Brenna bátor, bár néha már túlságosan is makacs. Mondjuk Garrick-et sem kell félteni. Néha késztetést éreztem, hogy fejen csapjam őt. Összeillő párost alkotnak ők ketten. Anyaként szíven ütött az egyik viking szokás. Barbár egy világ volt ez, az biztos. 

Johanna Lindsey: Lángoló szívek
A Fagyos tüzek című könyv folytatását lehet olvasni ebben a könyvben. Szeretem az olyan könyveket, amelyek több évvel későbbről folytatják  a már megkezdett történetet. Brenna és Garrick lány gyermekének története szerepel itt. Kristen hasonlít az anyjára, de azért sokat örökölt az apjától is. Nem éppen ideális  a helyzet, ahogy találkoznak, de tetszik, ahogy Kristen Royce felé fordul. Nyitott szívvel, ármány nélkül. Csak remélheti a boldog véget. 

Szabó Magda: Bárány Boldizsár
Bárány Boldizsár egy rossz „kisfiú”, akinek azért a történet végére felébred a lelkiismerete. Nagyon ügyesen megmutatja az írónő az embereknek, hogy a cselekedeteinek milyen következményei vannak. A rossz dolgokkal másoknak ártunk, de ha felébredünk és megbánjuk a rossz tetteinket, helyre tudjuk hozni.

M. Leighton: Down to you - Rajtad áll
A történet két ikerpárról szól, Cash-ről és Nash-ről, valamint a lányról Oliviáról. Ha elolvassuk a történetet, rájövünk a csavarra, bár számomra olvasás közben, néhol már gyanús volt. Sokat mosolyogtam olvasás közben, a főszereplők kerültek vicces helyzetekbe, vagy maguk okozták azokat. A végére az ember megérti, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy történtek. A romantikus szál számomra nagyon jól alakult.

Maya Banks: Második esély
A történet tényleg az élettől kapott második esélyről szól. Szerencsére Ethan számára van egy második esély, bár nagyon nagy csapás érte őt. Rachel egy bátor, erős fiatal nő, akiről el lehet mondani, hogy rosszkor volt, rossz helyen. De ebben a történetben is nagy szerepe van a családnak, mely ott áll az ember mellett és segít, összefog és támogat.

Julie Kagawa: The Iron King - Vaskirály
Tündérek meg minden egyéb varázslatos lény szerepel a történetben. Van fantáziája az írónak. Jó lenne egy ilyen világban élni. Shakespeare Szentivánéji története megelevenedik előttünk. Ash – hát-hát. Az elején nem volt szimpatikus, de aztán megkedveltem. Változott a viselkedése, szimpatikus dolgai lettek. Szerintem illik Meghan-hez. Meghan nem egyszerű életet kap, de igyekszik jól helyt állni. Nagyon jó olvasmányos a történet és le is kötött az elejétől a végégig. Izgultam, hogy mi lesz velük. Remélem a folytatás is ilyen jó lesz!

Julie Kagawa: The Iron Daughter - Vashercegnő
Tetszik, ahogy zajlik, folytatódik a történet. A történet olvasása közben szinte látom magam előtt az eseményeket. Bár Ash viselkedése miatt kinyílt a bicska a zsebembe, de volt oka rá. Rowan-t gyűlölöm. Örülök Meghan képességének. Nem egyszerű a sorsa, amit kijelöltek a számára, de azt hiszem szépen boldogul. Tetszik a stílusa az írónak, jól forgatja a tollát.

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 11.

Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Ellen Schreiber: Vámpírcsókok
A történet dióhéjban egy lányról szól, aki gyerekkora óta vámpír akar lenni. A lány gothkét öltözik fura szokásai vannak, és vámpírok után nyomoz. Szerintem ez mindenkinek számára meghökkentő lehet.
Ám amikor új fiú érkezik Uncsifalvába Raven figyelmét már csak ez köti le. Számos meghökkentő tényező után Raven nagyon reméli, hogy végre megtalálta álmai titkos vámpírját. Hogy mi számít meghökkentő tényezőnek, mint például a letakart tükrök, láda föld, fokhagyma mentesség, éjszakai mászkálás ezeket a hiedelmeket könnyen ismerhetjük már. Meglepő fordulatnak számít amikor Ravent meghívják a kastélyba egy vacsorára és ott megismerkedik a fiúval Alexxal. Lány rögtön szerelmes lesz a fiúba, bár itt inkább csak a vámpírság vonzza őt. Raven rögtön érzi, hogy megtalálta álmái fiúját. Míg mások egy moziban randiznak, ők a temetőben piknikeznek, és még sorolhatnám. Amikor Raven felhagy a gyerekes vámpírkórságával meglepő fordulat történik…
Ajánlom figyelmébe annak, aki az Alkonyat láz után még hajlandó vámpírokról olvasni és nem riad a el fantáziától! Bár nekem ez a könyv kicsit furcsa volt azért voltak benne humoros részek és Raven karaktere is nagyon tetszett. De azért még egyszer nem olvasnám el!

Justina Chen Headley: Iránytű önmagamhoz
A történet főszereplője Terra Cooper, aki hátrányos megkülönböztetésben él az emberek között. Egy tűzfolt csúfítsa el a lány arcát és minden vágya, hogy azt számos kezelés árán is eltüntessék.
Az egyik kezelés után hazafelé tartva majdnem balesetet szenvednek egy másik autóval. A goth fiú majdnem áldozata lesz Terra vezetésének ám ez a furcsa találkozás indítja el a regény cselekményét.
Miután édesanyja és Terra megismerkedik Jacobbal és annak édesanyjával számos változáson mennek keresztül mindketten. A két eltérő családi helyzetben lévő család között hogyan mélyedik el a kapcsolat és mennyi változáson mennek keresztül együtt. Terra rá jön milyen az igazi szépség és magabiztosság. Az édesanyja pedig kilép az apa sanyargató árnyékából kezébe veszi az életét és felhagy férje kiszolgálásával.
Számomra a könyv tanulságos volt és jól kidolgozott jellemfejlődéseket láthattunk. A mű értékeket hordoz olvasója számára és megismerteti velünk milyen az, ha van bátorságunk tenni a céljainkért és meg is tesszük a hozzá kellő lépéseket.

Eva Kavian: Nem akartam vele élni
Sylvia elvált szülők gyermeke. Szülei közös megegyezése alapján 1 hetet az édesanyjánál töltenek a másikat édesapjuknál. A lány nem tud nyugton élni hisz apja helyett is ő neveli, főz, mos a kishúgaira.
A lány bátorságát összeszedve felhívja édesapját, hogy ezt megmondja neki. Az édesapát vezetés közben éri a hívás és a lány csak egy csattanást hall. A lány már érzi, hogy ezt a balesetet csak ő okozta. Bűntudat elönti őt és történet továbbá arról szól, hogyan dolgozza fel ezt a tragikus eseményt. Kik segítik őt abban, hogy újra kiteljesedjen az élete, és hogy végleg maga mögött tudja hagyni a megtörténteket.
A történet szintén komoly témát feszeget és mindannyian tudjuk, hogy mennyire fáj az, ha elveszítünk, valakit ebben az esetben pedig érhetjük, hogy ha magunknak is köze van a dologhoz.
Igazából nemtől és kortól független mindenkinek ajánlom, aki nem riad vissza a kicsit szomorkásabb történetektől.

Jenny Han: Fiúknak, akiket valaha szerettem
Lara Jean egy hétköznapi lány, aki egy megoldást talált arra, hogy könnyebben menjen számára a felejtés. Leveleket ír azokhoz a fiúkhoz, akik megbántották vagy valamilyen kapcsolat fűzi őket össze. Ezeket a leveleket úgy írja, hogy soha nem kerülnek napvilágosságra. Bár amikor ez megtörténik, Lara Jean körül felfordul a világ.
A leveleken át ismerhetjük meg Lara Jean kapcsolatait a fiúkkal való viszonyát.
Nekem a történet kicsit sablonos volt, hogy, miért mert kiszámítatóak voltak a történések, az alap egy gimis sztori, ami egy kicsit már nem nagyon tud újat hozni. Számomra túl-túl aranyos volt és ez a sok aranyosság már visszataszítóként hatott. Nekem a lány egy kicsit komolytalannak számított bár a leveles alapötlet viszont nagyon virágzó tudott volna lenni.
Egy kis csalódást érzek, és nem akarom, senki kedvét elvenni a könyvtől az biztosan szeretni fogja, aki szereti a cuki történeteket és valami könnyed történet vágyik!

Jenny Han: Nyár, amikor megszépültem (Nyár-trilógia első kötete)
Belly gyerekkora óta Cousins Beachet tölti minden nyarát. Ahol a mindig kedves Susannah és két fia Conrad és Jeremiah fogadja őket. A két fiú mind más karakter Conrad a magányos bezárkózottan titkokkal körülvett fiú míg Jeremiah a vicces, humoros segítőkész fiú, aki mindent meg tesz Belly kegyeiért. Belly már gyerekkora óta szerelmes Conradba a lány minden nyarat alig vár, hogy végre felfigyeljen rá Conrad. Ám ez a nyár más Conrad az egész nyarat szobájában bezárkózva tölti és a lány is kinőtt már a gyermekkori játékokból. Idáig otthonosan mozgott a fiúk között már azért, hogy Belly a kamaszkorba ért mindez változik.
A regényben szerelmi háromszög van kialakulóban a fiútestvérek és a lány között és nem könnyíti meg a helyzetet az, sem hogy testvérek anyjánál rákot diagnosztizáltak, amely előre vetíti azt, hogy minden meg fog változni a nyarakkal kapcsolatban. A háromzsög mellett megjelenik egy újabb fiú Cam is bár Belly szíve csak egy valakiért dobog.
Azoknak ajánlom ezt a regény, akik kedvelik, a szerelmes sztorikat nem riadnak vissza a nyártól és melegtől. De legfőképpen fiataloknak, akik maguknak is egy ilyen szerelmes fagyizós, strandos nyarat álmodtak meg és üzenem nekik, hogy ezt a regényt nyaralás közben meg élvezetesebb olvasni hisz akkor közelebb kerülünk Belly történetéhez.


2016. augusztus 8., hétfő

Könyvajánló - Gubó Dorina - 2016. augusztus 8.

Gubó Dorina által küldött könyvajánlók a Lépj te is Filu nyomdokaiba! című játékunkhoz.

Tammara Webber: Sorok között
Emma Pierce számos kis mellékszerepe után egy főszereplő szerepét kapja meg. Elizabeth Benettet kell alakítani Darcy szerepét pedig a híres Reid Alexander kapja meg. Már a válogatásokon érződik a kettejük közötti kémia és rögtön megkapják a szerepet. Ezután pedig már csak a forgatások jelentenek gondot. Emma egész ígéretes színészek bizonyul ám  sokkal inkább vonzza a normális élet.
A lány hamar megbarátkozik a stábbal és közreműködő színészekkel köztük Graham Douglassal és Reiddel is. A lánynak mindkét fiú tetszik de a két fiú karaktere eltérőnek bizonyul. Graham a csendes vissza fogott titokzatos férfi míg Reid a bulizós csajozós alkat és kihívásaként meg akarja szerezni Emmát. Emma pedig vacillál a két fiú között. De ott van Brooke is, akinek egy különös kapcsolata van Grahammel.
Valójában ez a könyv a filmforgatás rejtelmeiről szól.  A karakterek többsége fiatal, ezért aztán rendszeresen megy a buli és ehhez a körhöz tartozó menőnek számító dolgok.  De ehhez csapódik a komolyság a rejtelem a románcok és titkok. Hát a vége az roppant jóra sikeredett.

Tammara Webber: Ahol te vagy
A történetünk Grahammel és Emmával folytatódik tovább. Az ő kapcsolatukat-terveiket olvashatjuk a második kötet elején. Miután pedig közös elhatározásra jutnak Reidról és Brookéról olvashatunk. Mindenki folyatja az életét, ahogy az előző kötetben abbahagytuk de Brookekoet nem hagyja a tudat, hogy Graham és Emma összejöttek a lány szerelmes Grahambe és eltökélt szándéka hogy a fiút megszerezze.
Reidnak pedig még mindig eszébe jár Emma. Így amikor megkeresi Brooke hogy segítsen, neki szétválasztani a gerlepárt rögtön belemegy. Haditervet készítenek és akcióba lendülnek. Brooke elmegy New York-ba Grahamhez. Reid pedig elegánsan udvarol Emmának.
Hát nekem ez a kötet kicsit unalmas volt és nem is tetszett annyira, mint az előző kötet. Előre kiszámítható lépeseik voltak a szereplőknek és nem igazán sok meglepetés ért a cselekményben. De azért pozitívumként említhetjük Graham karakterét és sajnálom, hogy nem ismerhettük meg Emma érzéseit Graham kislányával kapcsolatban.